
2019-es adókedvezmények: Minél előbb nyilatkozzunk
Adókedvezmények 2019: Érdemes minél előbb nyilatkozniuk munkáltatójuk felé a szülőknek, a fiatal házasoknak, valamint a súlyos fogyatékosság miatt adókedvezményre jogosultaknak. A halogatás a kedvezmény igénybevételének kezdőidőpontját is kitolhatja.
Amennyiben 2019-ben adókedvezményt szeretnénk érvényesíteni, érdemes azt még az évi első bérszámfejtési határidő előtt jelezni a munkáltatói jogkör gyakorlója felé. Ezek a kedvezmények ugyanis nem járnak automatikusan, nyilatkoznunk szükséges az igénybevételükről.
Ne várjuk meg a bérszámfejtési határidőt
Az adókedvezmények ugyan nem vesznek el, ha nem jelezzük idejekorán a jogosultságunkat, noha legkorábban jövő évben, az adóbevallásban lesz lehetőségünk visszaigényelni azokat. Célszerű tehát minél előbb jelezni ilyenfajta kedvezményünket, hogy a számfejtett januári bérrel már megkapjuk a korrekciót.
A családi kedvezmény a 2019. évben egy gyermek után 10 ezer, két gyermek után gyermekenként 20 ezer, míg a harmadik gyermektől csemeténként 33 ezer forint. Az első házasokat illetően az adókedvezmény a házasságkötést követő 2 évben jár, összege havi 5 ezer forint.
Az egyes súlyos fogyatékossággal élők adókedvezménye idén havi 7450 forintra emelkedett, mindez azt jelenti, hogy éves szinten 89 400 forint visszaigénylésére van lehetőség.
Fontos megjegyezni, hogy ezek a tételek összevonhatók, tehát például a családi kedvezmény mellett érvényesíthető az első házas vagy a súlyos fogyatékkal élők kedvezménye is. Erre pedig – ahogyan fent is említettük – két lehetőségünk van:
- a munkáltató felé jelezve havi szinten
- az éves szja-bevallásunkat elkészítve egy összegben.